„…sorssal szemben”

... avagy egy utolsó gondolat a húsvét kapcsán

Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Kiemelkedő verse a magyar irodalomnak. Nemcsak gondolatisága, hanem időtállósága miatt is!

Akár ma is írhatta volna Dsida. Nagycsütörtök van, és keresztút előtt állunk. Mint akkor a költő, a székelykocsárdi állomáson, az Európát a Balkánnal összekötő vasútvonal csomópontján. Elvesztett háború, megcsonkított haza, nemzet helyett nép. Magány, hideg, sötétség. Most is háború van. Egy vírussal háborúzunk. Bezártságra, magányra kényszerített a vírus. Mire használjuk a magány csendjét? Fuldoklunk a bezártságtól, vagy elmélyüléssel, újraértékeléssel telnek a napjaink? Ahogy egyre többen érzik a segítés, támogatás fontosságát, úgy találunk rá a szeretet fontosságára, és cserél helyet a "valamirevalóhasználhatóság" szeretete és a testet, lelket erősítő, megtartó, erőt adó szeretet, így váltva a pillanatot, az öröklétté. Felfedeztük értékeink között az idős emberek létének és megtartásuknak fontosságát, a velük és elesettekkel való szolidaritást. Ady írta, hogy "Csak az erő tud örülni mások sikerének is!". A küzdelmünk sorsát az is eldönti, hogy részsikereinknek (otthon maradtunk, betartottuk az előírásokat stb.) tudunk-e együtt örvendeni, magunkénak érezzük-e mások sikerét, azaz, egy erővonallá tudjuk alakítani azt, megnyerve a vírussal folytatott küzdelmet.

Keresztút előtt állunk. Én hiszem, lesz feltámadás.

(szerző: Dr. Felszeghi Sára PhD, egyetemi docens, vezető főorvos, ME, Egészségügyi Kar)